www.V-285.Nádudvar.hu
www.V-285.Nádudvar.hu
Vezetőség
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tagnévsor
 
Magyar Óriás

 

Magyar Óriás
 
 
Kitenyésztés helye: Magyarország, ahol főleg a Nagyalföld településeiben évszázadok óta tartják. Korábban „török galamb” valamint „magyar házi” néven is szerepelt. Ez a fajta múltjára vonatkozóan a török hódoltság korában és törökországi, de ismeretlen hátterű származására utal Még a 30-as években is gyakoriak voltak különböző (lábtollas, simalábú, kontyos, fésűs, simafejű) változatai. Többszöri próbálkozás után készült el és került elfogadásra 1960-ban első, egységes fajtaleírása.
 
Testfelépítés, testtartás: Óriás testű, arányos testalkatú, zömök, széles mellű, mély állású , kagylós fésűs, tollas lábú, erőt és méltóságot kifejező fajta. Testhossza a csőrhelytől a farok végéig 45-50cm. Magassága 25-28 cm. Törzsét jól fejlett, az erős csontozatra arányosan rakód izomzat borítja. Begye enyhén emelt, a háta törésmentesen lejt. A farok vége a talajt nem érintheti. A hímek testsúlya legalább 900g, a tojóké 800 g. Ezt a súlyt az egyedek kétéves korukra érik el.
 
Fej: Széles, erős. A homlok határozott ívben emelkedő, a fejtető enyhén ívelt, a tarkó felé lejtő.
 
Fésű: A tarkón helyezkedik, elálló, a két végén szabályos tollforgóval. Tollazata dús, tömött, fültől fülig terjedve félkörívet képez. Éle a fejtetőn kissé túlér. A fésű hátsó része és a nyakél sörénytollai között enyhe választóvonal van.
 
Szemek: A fehérek, a fehér fejű tarkák valamint a szívesek szivárványhártyája sötét, más színek esetén narancssárga. A szemgyűrűk keskenyek, a fehéreké, a vöröseké, a sárgáké és a sötét szemű tarkáké narancsvörös, a sötét színűeké palaszürke.
 
Csőr: A közepesnél kissé hosszabb, tőben vastag, fokozatosan vékonyodó kúpszerű. A felső csőrkáva enyhén az alsóra hajlik. A feketék és a kékek csőrszaruja sötét, a világos színűeké csontszínű. Hossza a csőrzugtól a kávák hegyéig 25mm. Az orrdudor fejlett, sima felületű, fehéren porozott.
 
Nyak: Rövid, vastag, tömött tollazatú, függőleges tartású. A toroktáj ívben kikerekített.
 
Mell: Széles, mély, elődomborodó, enyhén emelt tartású.
 
Hát: A szárnybúbok között széles, a farok felé fokozatosan keskenyedve, törés nélkül, enyhén lejt.
 
Szárnyak: Közepeshosszúságúak, a törzshöz zártan simulnak. A mell tollazata a szárnybúbokat részben takarja. A szárnyak hegyei a farok két oldalára fekszenek, de annak végét nem érik el, s egymást nem keresztezik.
 
Farok: A hát vonalát törés nélkül követi, vége a talajt nem érinti. A kormánytollak széles zászlójúak, szorosan zártak. A farok két toll szélességű.
 
 A kormánytollak száma: 12
 
Lábak, karmok: A lábak aránylag rövidek, erős csontozatúak, egyenesek, mérsékelten széles állásúak. A karmokig dús, hosszú tollazat borítja, amelyet a lábujjak közötti réseket takarva, a talajrafekszik. A karmok színe a csőr színével egyező. Lábtollazat: megkülönböztetjük a comb, a csüdök és az ujjak tollazatát. A csüd és az ujjak tollai együtt alkotják az enyhe ívben kifelé forduló, hézagmentes lábtollazatot, amely 15-18 cm hosszú, kemény tollgerincű, széles zászlójú tollakból áll, háromszoros fedésben. A hosszú középső sort felülről és alulról rövidebb támasztótollak erősítik. A lábujjak bőrlebenyéből kifelé irányuló és a talajra fekvő tollak félkörívet alkotnak (talptollak). Ez a „ gatya”. A combok hátsó oldaláról kifejezetten lefelé irányuló sarkantyú tollak erednek.
 
Tollazat: Tömött, az átlagosnál kissé hosszabb, a fedőtollak zártak, testhez simulók.
 
Szín- és rajzváltozatok: A tollazat egyszínű, vagy rajzos. Előfordulnak egyszínűek: szalagos kékben, fehérben, feketében, vörösben és sárgában. Tarkázottak ( fehér alapon fekete, vörös, sárga, kék babozással). Foltos tarkák ( fehér alapon a test egész területére kiterjedő szabálytalan foltozottsággal. Barátrajzúak, szívesek, deresek, csaposak és kovácsoltak bármely színben.
 
Enyhe hibák: A világos színűek enyhén jelzett csőre. Mélyen tűzött, fejre boruló, keskeny, laza fésű. Hosszú, széles, ívelt farok.
 
Súlyos hibák: Kicsi, vékony, hosszú test, vékony, hosszú nyak, keskeny, lapos homlok, lapos fejtető, frerde fésű, tollforgó hiánya, felemás, tört- vagy gyöngyszem. Magas, X, vagy rogyott lábak, háromszínűség, széles, ívelt, villás, emelten hordott farok, lógó szárnyak, hiányzó zsírmirigy.
 
Gyűrűméret: 15 mm
 
Standard leírások
 
Egyesület elérhetösége.

Email cím:

v-285.nadudvar@freemail.hu

 

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2010-01-01
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)